Üdvözöllek a Soproni hegyvidék forrásait bemutató blogomban. Összegyűjtöttem a főbb forrásokat, leginkább azokat, melyek ki vannak építve. Az adatbázis persze nem teljes, nyilván, és biztos is, hogy van még olyan forrás/szivárgó, mely kiépített, vagy egykor ki volt építve, de nem került fel az oldalra. Igyekszem folyamatosan bővíteni a tartalmat, hiszen a pontos leírás és megközelíthetőség minden természetjáró érdekét szolgálja. Az oldal alján a "Régebbi bejegyzések" linkre kattintva lehet egyenként haladni a források között, de a jobb oldali menüben ki is lehet választani azt, amit meg szeretnénk nézni. Jó szórakozást!

Postás forrás



GePaRdLaCeE: postasforras

A Tolvaj-árok felső részében található.
Megközelíthető a Várhely régi parkolójától a piros illetve kék vonal jelzésű turistaúton, a Béla forrástól jelöletlen turistaúton - majd piros vonal jelzésű turistaúton, illetve a 3-as számú sífutópályáról letérve.
A forrás évek óta száraz, a két fém kifolyócső a ráhulló csapadékon kívül évek óta nem látott vizet. Pár méterrel lejjebb, a domboldalban van némi szivárgás, mely aztán a tőle pár méterre kanyargó patakba folyik. Valaha kiépített pihenőhely is volt itt, erre most már csak két rozoga pad emlékeztet.

GPS koordináták:
Szélesség : 47° 39' 38.30"
Hosszúság : 16° 31' 28.58"
Magasság : 0.5030


GePaRdLaCeE: Postás forrás

GePaRdLaCeE: Postás forrás GePaRdLaCeE: Postás forrás GePaRdLaCeE: Postás forrás GePaRdLaCeE: Postás forrás GePaRdLaCeE: Postás forrás GePaRdLaCeE: Postás forrás GePaRdLaCeE: Postás forrás